Epilogue ~ Together Forever

Back To December

Két évvel később - Az esküvőn

- Megcsókolhatja a menyasszonyt - mondta ki a pap, mi pedig Juss-szal szenvedélyes csókba forrtunk össze. Két csodálatos éve vagyunk együtt, s most már biztosra mondhatom: vele minden perc ajándék. Életem szerelme Ő, s én is neki. Boldogok vagyunk együtt, még ha be is csúszik néha egy-egy veszekedés. De kiknél nem? Ez a normális.. Az élet rendje. Így, huszonegy éves fejjel belátom, hiba volt, mikor elhagytam Őt, a párizsi egyetem miatt, ahová már nem járok. Egy éve kicsaptak, mert nem volt elég jó a tanulmányi átlagom, pedig én minden tőlem telhetőt megtettem. Azóta visszaköltöztünk Houstonba, hiszen itt minden sokkal ismerősebb, s szeretettebb, mint ott. Harryvel még mostanában is szoktam beszélgetni, ahogyan a két lánnyal is, kiket ott ismertem meg. Sőt, most Ők is itt vannak az esküvőn, ahogyan Olivia, Josh, és Amelia is. Igen. Elia. Azóta neki is benőtt a feje lágya, és van egy csodálatos, igazán jólelkű barátja, akivel szeretik egymást. Justinnal összeköltöztünk, s egy csodálatos, "ételbe rejtett gyűrű" taktikával kérte meg a kezem, egy közös vacsora során. A lányokkal, és a gimis barátokkal már nem vagyunk annyira jóban, mint régen, de azért még tartjuk a kapcsolatot. Justin részt vett egy képzésen, s jelenleg légiutas-kísérőként dolgozik, így nem sokat lehetünk együtt, de mi így is megoldjuk. Telefon, internet, webkamera. S hogy velem mi lett? Mikor kicsaptak a gimiből, elkezdtem írni egy történetet. Az én történetemet, csupán a szereplők nevei lettek mások. Azóta kész könyv lett belőle, melyet nemrégiben adott ki a cég, akikkel szerződést kötöttem. A kötet címe nem más lett, mint: Soha ne mond, hogy soha! - mert igen, én így gondolom. Az életem végre egyenesbe jött, s ez csakis neki köszönhető. Neki, aki jóban, rosszban mellettem állt, s aki mindig megvédett, ha baj volt. Ő volt az, aki a rossz napokon is támaszt nyújtott nekem, s ha baj volt, mindig segített. Bármilyen körülmények között felvidított, és mindig mosolyt csalt az arcomra. Büszkén mondhatom, hogy Ő az én szerelmem. Justin.

Sziasztok Csibéim!

Ez lenne tehát az epilógus. Ugye milyen furcsa kimondani? Vége.. Szomorú, de ez az élet rendje. Egyszer minden véget ér. Csodálatos -körülbelül- öt hónap volt, amit veletek tölthettem, s nagyon büszke vagyok arra, amit én itt, eme "kis" bloggervilágban elértem. Ez nélkületek nem sikerült volna, ezért nagyon hálás vagyok. Nem is húzom most sokáig az időt, úgyis érkezek majd egy búcsúbeszéddel. Remélem tetszett az epilógus, és mindenki hagyna maga után nyomot, az csodálatos ajándék lenne számomra. Csók: Blake