Chapter Seventeen ~ Arrived

The One That Got Away

Pár héttel később

-Justin! Egyáltalán nem vagyok még kész! Kimennél egyedül Olivia néniékért a reptérre?-kérdeztem, s elővettem legelbűvölőbb mosolyom.
-Megyek.-morgott Juss, aztán útnak is eredt. Az idei karácsonyt nálunk töltjük, mindannyian, együtt. Itt leszünk mi négyen lányok, azaz Serena, Lol, Claire, és én, itt lesz Aus, Juss, Ry, és a nagynénim családja. Oliv néni, Josh bácsi, és Amelia, az örökbe fogadott lány, akiről már rengeteget hallottam, de még sosem találkoztam vele. Kíváncsi vagyok rá, hiszen valamelyest mégis csak rokonom.. Amíg Justin elment a rokonaimért a reptérre, addig én a többiekkel bejglit sütöttem, karácsonyfát díszítettem, és műhóval fújtam az ablakot. Az utóbbi igazából Ryan ötlete volt, de nagyon jól elvoltunk vele. Apropó Ry.. az elmúlt pár napban megbeszéltük a kettőnk között történt dolgokat, és hivatalosan is barátokká nyilvánítottuk magunkat. Délután négy óra lehetett, mikor a bejárati ajtó nyílt, s azon Justin, és családom maradék, még életben lévő tagjai léptek be.
-Sziasztok!-mosolyogtam kedvesen, aztán Oliviát, és Josh bácsit is megöleltem. Persze nem maradhatott el a: bocsánatkérés, amiért évekig nem kerestek, és a 'jaj de megnőttél, de szép nagylány lettél' duma sem, melyet én csak mosolyogva, s bólogatva hallgattam végig. Aztán jött a következő ember, azaz Amelia.
A velem szemben álló lány gyönyörű volt, s bevallom, kicsit féltékeny is lettem rá. Mokka barna, hullámos haja lágyan omlott vállára, s egészen melléig leért. Tengerkék szemei, melyek úgy csillogtak, akár a csillagok az égen, rám meredtek. Arcberendezése tökéletes volt, szája gyönyörű, telt, fogai hófehérek. Napbarnított bőrén, -bár tél van, bőre mégis csodálatos volt- egyetlen apró hibát nem lehetett találni. Amelia Justinnal egy magas volt, ami azt jelentette, hogy nálam egy fejjel magasabb. Kecses lábait emelni kezdte, s felém vette az irányt. Feltűnően mért végig, melytől egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, aztán egy önelégült, amolyan "tudom, hogy sokkal szebb vagyok mint te" mosoly jelent meg arcán. Elém lépett, s magabiztosan nyújtotta felém kezét.
-Amelia Hastings.-mutatkozott be. Hastings, tehát nem vette fel nénikémék családnevét.
-Blake Evans.-erőltettem magamra egy mosolyt, bár semmi kedvem nem volt jó pofizni vele. Tudom, hogy egyáltalán nem is ismerem, de rossz előérzetem volt vele kapcsolatban.
-Szólíts csak Eliának.-mosolygott kedvesen, bár nekem inkább tűnt ördöginek. Otthagyott, aztán egyesével mindenkinek bemutatkozott, s beállt a "bejglisütő csapathoz".
Mindenki nagyon jól elvolt, imádták Eliát, és tökéletesen megtalálták vele a közös hangot. Egyedül álltam az emeleti lépcsőfordulóba, fejemet a falnak döntöttem, s gondolkoztam, mikor egy kezet éreztem a vállamon. Tekintetemet azonnal oda kaptam. Oliv néni állt előttem, teljes életnagyságban.
-Nagyon hiányoztál, Blake!-mondta mosolyogva, miközben szemében szomorúság, megbánás, és szégyenkezés egyszerre csillogott. Tudtam, hogy tényleg megbánta a dolgot, s éreztem, hogy nem haragudhatok rá.
-Te is nekem, Oliv néni. Nagyon.-erőltettem magamra egy mosolyt, aztán megöleltem. Miután ölelésünknek vége szakadt, hangos kacajra kaptam fel fejemet, s a hang irányába fordultam. Amelia és Justin beszélgettek, Amelia feltűnően nyomult Jussra. Karját simogatta a fiúnak, folyamatosan dús, mokka színű hajába túrt, s hangosan, szinte visítva nevetett. Éreztem, hogy valami nincs rendben ezzel a lánnyal.
Lenyeltem az ellenszenvemet a lány iránt, s száz százalékosan Oliviára összpontosítottam. Egy órán keresztül beszélgettem vele, amolyan általánosságokról. Az iskola, az elmúlt évek eseményei, a barátaim, a továbbtanulás.. minden lehetséges témakör szóba jött.
-Bocsánat, elmegyek a mosdóba, rendbe hozom magam.-közöltem Olivval, aztán bementem a fürdőbe, s a hajammal kezdtem valamit. Épp mentem volna ki, mikor az ajtó kívülről nyílt, s Elia lépett be rajta. Becsukta maga mögött az ajtót, s fenyegető pillantásokkal jutalmazott. Száját beszédre nyitotta, aztán így szólt:
-Idefigyelj, Blake! Most szólok neked először, és utoljára, hogy Justin az enyém. Semmi esélyed sincs nála, hiszen odavan értem. Ez nyilvánvaló, és ez enyém lesz, úgyhogy ne is próbálkozz be nála.-az egész ennyi volt. Meg sem várta, hogy bármit is reagálhassak a dologra, kirohant. Kerek szemekkel álltam ott, s az előbb hallottakon gondolkoztam. Ez a csaj, tényleg durva. Nem gondoltam volna, hogy az angyali külső mögött, egy ördög lakozik, bár rossz előérzetem volt vele kapcsolatban. Mikor kimentem a fürdőből, azonnal Justin felé vettem az irányt. Félrehívtam, egy olyan helyre, ahol senki nem hall minket, aztán mindent elmondtam, amit Amelia mondott nekem. Justin csak mosolyogva nézett, aztán végigsimított karomon, s így szólt:
-Lazíts, Blake! Biztosan csak félreértettél valamit. Elia nagyon rendes csajszi. Csak barátkozni akar, semmi több. Nem hiszem, hogy rám pályázna.-mondta, s a végét már el is nevette.
-Justin, ezen semmi félreérthető nem volt. Ezt mondta, és kész. Te kellesz neki, és ha nem hiszel nekem, akkor menj csak hozzá, és dugd meg, mint a többi lotyót, de utána engem ne keress.-akadtam rá ki teljesen, neki pedig arcáról lefagyott a vigyor, s helyét átvette az undor. Undorodna tőlem?
-Talán az is lesz.-felelte, szánalommal teli hangon, aztán kiviharzott a szobából, az ajtót pedig a lehető leghangosabban vágta be maga után. Bezárkóztam a szobámba, ledőltem az ágyra, s nem érdekelt, hogy vendégek vannak nálunk, én gondolkoztam. Justin komolyan egynapi ismertség után, Eliának hisz inkább, mint nekem? Ennyit érek neki?

Mikor elegem lett a kínlódásból, és az önsajnáltatásból, elindultam kifelé a szobámból, ám az üresnek nem mondható folyóson valami miatt megtorpantam...