Chapter Sixteen ~ She Loves Me?

It Will Rain

Mikor szememet kinyitottam, otthon voltam, és reggel volt. Nem értettem, hogy kerültem haza, és onnantól minden kiesett, hogy Diana megpofozott. Sajgó fejjel mentem be a fürdőszobába, ahol rendbe hoztam magam, aztán az órára pillantottam, mely szerint öt óra tizenkilenc perc volt, ami azt jelentette: mindenki alszik, és még egy csomó időm van az indulásig. Nem volt kedvem otthon maradni, ezért azonnal készülődni kezdtem. Hajamat laza kontyba kötöttem fejem tetején, ruha gyanánt egy világoskék farmert választottam, mely szinte már fehér volt. Hozzá illő pasztellrózsaszín, kötött pulcsit választottam, s egy fekete, sima bokacsizmát. Vállamra dobtam táskámat, indulás előtt pedig kivettem egy almát a gyümölcskosárból. Mikor elhagytam a házat, az óra 6:24-et írt. Elhúzódott a készülődés. Az iskolába vezető utat gyalog tettem meg, és végig a tegnap estén gondolkoztam. Szarul éreztem magam, hiszen Ana -akivel elég jóba lettem az idők alatt- utál, Justin és Ryan miattam verekedtek, és nagy valószínűséggel elcsesztem a barátnőim buliját. Mindenről én tehetek. Viszont pár dolgot, még mindig nem értettem. Pontosabban három kérdés volt, melyekre haladéktalanul választ kellett kapjak. Az első, miszerint Justin miért csókolt meg? A második, melyet még mindig nem tudok, az az, hogy Diana egy egész éjszakára kiütött, egy hatalmas pofonnal? Lehetetlennek tűnt számomra. És ami a legfontosabb.. Hogyan kerültem haza? Amíg én ezen gondolkoztam, észre sem vettem, beértem az iskolába.
Az épület kongott az ürességtől. Lépteim dobogása vízhangozott a folyosókon. A termekben egyetlen diák sem volt bent. Én voltam az első. Az osztályba érve leültem egy padra, s üveges tekintettel meredtem előre. Mikor legközelebb feleszméltem, már páran voltunk. Leginkább az osztály stréberei voltak azok. Kedvesen rájuk mosolyogtam, amit Ők viszonoztak. Aztán egyszer csak Claire érkezett meg, s mikor megpillantott, kifújta az eddig bent tartott levegőjét.
-Jól vagy Blake?-kérdezte, s tekintete aggodalmat sugározott.
-Persze, bár a fejem egy kicsit sajog. Beszélnünk kéne, a tegnap estéről.-feleltem, barátnőm pedig bólintott, aztán csuklómért nyúlt, s kivonszolt a teremből, egyenesen a női mosdóig. Mikor megbizonyosodott róla, hogy senki sincs ott, beszélőre fogta.
-Nagyon durva volt a tegnap este.-nézett rám, elkerekedett szemekkel.
-Totál kiütött Justin barátnője...-folytattam volna, de Ő közbeszólt.
-Ex-barátnője.-kuncogott halkan, szemöldököm pedig az egekbe szökött. Ex? Komolyan ennyi mindenről lemaradtam, mert az a csaj kiütött? Amúgy is.. Semmi oka nem lett volna rá, hiszen nem én smároltam le a pasiját, hanem az engem.
-Mesélj.-kértem meg C-t, aki azonnal bele is kezdett az este történtek elmesélésébe.
-Miután Justin és Ryan verekedni kezdtek, Mr. Parks szétszedte Őket, és mindkettőt hazaküldte. Én éppen akkor indultam, gondoltam megyek az egyikükkel, hiszen úgy biztonságosabb. Kiértünk az iskolából, és Ana rohant felénk. Azonnal Juss karjaiba vetette magát, és igazából fel sem tűnt neki, hogy a barátja szanaszét van verve. Csak arról beszélt, hogy mekkora egy szánalmas ribanc vagy, amiért rámásztál, meg azt a dumát lökte, hogy mennyire jól ellátta a bajod, és most is ott fekszel. Mi azonnal odarohantunk, mind a hárman. Justin elküldte a fenébe Dianat, az pedig hisztérikázva közölte, hogy ha Juss nem megy vele, akkor szakítanak. Hát, J veled maradt, Ana pedig sértődötten elment, de előtte közölte Justinnal, hogy soha többé ne keresse. Ryan visszament az iskolába, előkerítette Lolát és Serenát, mi pedig addig ott maradtunk veled. Justin a karjaiban tartott téged, hogy ne a hideg padon feküdj. Nagyon aggódott érted. Aztán mikor a lányok is megérkeztek, Justin autójával hazavittünk. Hívtunk orvost, aki azt mondta, hogy jól vagy, és reggelre semmi bajod nem lesz. Ennyi lenne röviden.-fújta ki a levegőt C, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Aggódott értem?-kérdeztem, inkább magamtól, mint barátnőmtől.
-Blake! Vedd már észre, hogy szeret téged.-förmedt rám, kicsit felhevült állapotban.
-Ő.. Szeret Engem?-hangsúlyoztam ki a szavakat, hiszen eléggé elképzelhetetlennek tűnt, hogy Justin szerelmes legyen belém. Főleg ezek után. Tuti, hogy látni sem akar.
-Istenem.. Hagyjuk. Na, menjünk vissza a terembe.-mondta, aztán már tolni is kezdett.
Mire beértünk, a tanterem megtelt diákokkal, de Justin és Ryan sehol sem voltak. Lola felé fordultam.
-Nem tudod, hogy hol vannak a fiúk? Beszélnem kéne velük.-húztam el a számat gondterhelten.
-Az igazgatóiban. Állítólag hatalmas balhé lesz, a tegnap esti verekedésük miatt. Ki is rúghatják Őket.-mondta Lol, szívem pedig a torkomban kezdett dobogni. Nem rúghatják ki Őket, főleg nem miattam.

***

A tanítás unalmasan, feszülten telt. Az órák nagy részét azzal töltöttem, hogy csendben ültem a helyemen, és felváltva bámultam vagy a falra felfüggesztett fémkeretes órát, vagy pedig a hatalmas mahagóniajtót, de az idő ugyanolyan lassan telt, az ajtó pedig nem nyílt.

Mikor utolsó óráról is kicsöngettek, elindultam az igazgatói felé. Bekopogtam, és mikor meghallottam a bűvös "Gyere!" kijelentést, benyitottam.

Legnagyobb elkeseredettségemre nem volt bent a teremben senki, a szigorú igazgatónk kivételével.

-Jó napot Uram! Elnézést a zavarásért, de Justin és Ryan mikor mentek el innen?-tettem fel a kérdést, mely a szívemet nyomta.

-Úgy fél órája Mrs. Evans! Viszont kérem most ne tartson fel.-mondta, én pedig csalódottan hagytam el az irodáját.

Mikor hazaértem, egész délután azon gondolkoztam: mi van Justinnal?

Már készültem feladni a várakozást, s kezdtem belenyugodni, hogy sosem tudom meg, mikor megszólalt telefonom üzenet jelző hangja. Az éjjeliszekrényemhez nyúltam érte, feloldtam a kijelzőt, s figyelmesen olvastam az üzenetet, melyet Justin küldött nekem.

"Nézz ki az ablakon!"

Ennyi állt az írásos üzenetben, így hát kiálltam az ablakba, kidugtam a fejem, s szétnéztem. A ház előtt Justin állt, autójának dőlve. Arcán kisebb lila foltok ékeskedtek, melytől szívem összeszorult. Az egész az én hibám.

-Gyere le!-üvöltötte mosolyogva. Megnyugtató volt az arcán ékeskedő mosoly, de még így sem tudtam, haragszik-e, vagy sem.

Bólintottam, belebújtam mamuszomba, s kirohantam. Mikor meglátott, váratlan dolgot tett. Közel húzott magához, s átölelt. Mikor elváltunk egymástól, száját beszédre nyitotta.

-Beszélnünk kéne.

-Szerintem is.-mondtam, Ő pedig bólintott.

-Szóval. Tudnod kell pár dolgot. Először is, ami a legfontosabb, hogy Ryannel megbeszéltem a dolgot, és nem haragszik egyikőnkre sem. Kidobtam Ana-t, vagyis inkább Ő dobott engem, de ez most lényegtelen. Az a csók, ami kettőnk között elcsattant.. Izé, én azt komolyan gondoltam. Nagyon bejössz nekem, Blake! Mi lenne, ha a szünetben elmennénk valahova?-miután mindent elmondott, megkönnyebbültem. Nem akartam, hogy miattam legyen rosszba a legjobb barátjával.

-Egy randira?-kérdeztem, Ő pedig bólogatni kezdett. -Oké.-mosolyogtam rá, újra megöleltem, aztán bementem a meleget nyújtó lakásba..