Chapter Twenty-Nine ~ Farewell Letter

A Year Without Rain

Azután pedig elrohantam. Könnyeim végigcsorogtak arcomon, de nem érdekelt. Futottam, amennyire lábam bírta. Nem tudtam, miért teszem ezt, de úgy éreztem, nem maradhatok ott. El kellett jönnöm onnan, nem láthattam Őt, hiszen nem bírtam volna megállni, hogy meg ne csókoljam. Mikor hazaértem, felrohantam a szobámba, melynek ajtaját magamra zártam. Rokonaim sokáig kopogtak, annak reményében, hogy beengedem Őket, de mikor rájöttek: esélytelen a dolog, békén hagytak. Kisírtam magam, s elég időm volt gondolkozni is. Én pedig sikeresen jutottam arra a döntésre, hogy adok egy új esélyt a Justinnal való kapcsolatomnak. Hiszen, nem csalt meg, s nem is egy vita, vagy nézeteltérés miatt szakítottunk, hanem az én "jövőbeli terveimnek" hála, szóval ha úgy vesszük, nem is nekem kéne megsértődve lennem. Rájöttem, hogy Justin rettenetesen sokat tett azért, hogy együtt lehessünk. Ideköltözött Párizsba, egy kontinensnyire a barátaitól, és a családjától, csakhogy velem lehessen, én meg nem vagyok hajlandó párkapcsolatban állni vele, a tanulás miatt? Tényleg hatalmas idióta vagyok. Ilyen fiút nem mindenhol találni, ezért is kéne megbecsülnöm. Reménykedtem benne, hogy még nincs minden veszve, s még lehetünk boldogok, együtt. Megmostam az arcomat, leszedtem az elkenődött szempillaspirálomat, a hajamat átfésültem, aztán melegebb öltözékre váltottam. Fekete cicanadrág, szürke, kötött pulóver, és egy fekete bokacsizma. Kezembe vettem mobilkészülékemet, s a konyha felé vettem az irányt. A lefelé vezető, körülbelül két perces úton azon gondolkoztam, mit mondok majd Justinnak, s hogyan közlöm vele: újra akarom kezdeni. Kivettem a gyümölcsöskosárból egy zöld almát, megmostam, aztán nagyot haraptam. Mikor elfogyasztottam az egészséges táplálékot, indulni készültem Jusshoz, de Josh elém állt.
- Justin itt járt - mondta egyszerűen, szemeim felcsillantak, ám "mostohaapám" folytatta. - Elküldtem, és megmondtam neki, hogy soha többé ne jöjjön ide. Csak a rosszat teszi veled - mondta, én pedig majdnem elsírtam magam. Tudtam, most erősnek kell maradnom. Vettem egy mély levegőt, mielőtt olyat mondok, amit megbánok. Kikerültem Josht, s a bejárati ajtóig igyekeztem. Mielőtt kiléptem volna a lakásból, még utoljára visszafordultam.
- Tudod, nem kértem, hogy helyettem dönts - ezzel kiléptem az ajtón. Rohanni akartam Justinhoz, hogy hozzábújhassak, megcsókolhassam, és elmondhassam neki: mennyire szeretem. Ám nem tettem, ugyanis egy levelet véltem felfedezni a talajon. Felvettem. A borítékra hatalmas betűkkel az alábbi volt írva: Szerelmemnek, Blake-nek. - J
Idegesen bontottam fel, aztán olvasni kezdtem a kézzel írott sorokat.

Drága Blake!

Tudod, hogy nagyon szeretlek. S ez sosem lesz másképp, hiszen minket egymásnak teremtettek. De úgy érzem, innen már nincs visszaút. Voltam ma nálatok, de Josh elküldött a fenébe. És teljes mértékben úgy gondolom: igaza van. Mellettem nem lehetsz boldog, és ezt te is tudod. Ezért döntöttem úgy, ahogyan. Visszamegyek Houstonba, a többiekhez, a régi, szokványos életembe. Nem akarom tönkretenni az életedet, viszont azt nem bírom elviselni, hogy nem lehetsz az enyém. A késő esti géppel repülök vissza, s mire ezt a levelet olvasod, már lehet, hogy otthon leszek. Tudd, hogy örökké szeretni foglak, ezen senki, és semmi nem változtathat. Mi együtt, egy tökéletes páros vagyunk, s én mindig is reménykedni fogok abban, hogy valaha még együtt lehetünk. Hiszen úgy tartja a mondás: soha ne mond, hogy soha! Hiszem, hogyha két embernek együtt kell lenniük, akkor megtalálják rá a módot. Szeretlek ma, holnap, örökké, s még annál is tovább. - Justin 

Az utolsó sorokat már nem láttam tisztán, szemeimet könnyfátyol fedte. A levelet a földre dobtam, aztán villámsebességgel kezdtem el rohanni a reptér felé, abban reménykedve, hogy Justint még ott találom.

folytatás tíz komi után.. :)